Rögtön az elején le kell szögezni, hogy ez csak egy vélemény. Sokan, sokféle benyomást szereztek és hagytak magukban leülepedni, megint csak sokan sokkal több időt tölthettek Szaúd-Arábiában, így sokkal mélyebb és megalapozottabb impressziók alapján tudták kialakítani véleményüket.

Egyszóval ez csak egy vélemény. Egy olyan vélemény, amely háromnapos szaúdi tartózkodás alatt, illetve az azt megelőző vízumszerzési időszak alatt alakult ki bennem. Üzleti okból, meghívásra volt szerencsém három napot Rijadban, a szaúdi fővárosban töltenem. Egy egészségügyi eszközöket gyártó cégnél volt egy napos elfoglaltságom, a többi időt részben utazással, részben felkészüléssel, részben a várossal való ismerkedéssel töltöttem.

Már a vízum megszerzése alapvetően meglepetést okozott. Mint másokban is, nyilván bennem is voltak előítéletek az arab világgal, az ottani szokásokkal, vallási kultúrából adódó – olykor érthetetlen – tradíciókkal kapcsolatosan. Az internetet az utazás előtt eléggé alaposan végigböngésztem, hát nem éppen a legjobbakat olvastam a helyi szokásokról. Hogy ezekből mit és mennyire tapasztaltam, arról később. A vízumhoz szükség volt meghívólevélre, illetve ki kellett küldeni Szaúd-Arábiába az útlevelem fénymásolatát, aminek alapján a helyi Külügyminisztériumtól kaptam egy regisztrációs számot. Ezzel az azonosítóval (amelyet a szaúdi partnerünk e-mailben bescannelve küldött el) el kellett menni a budapesti nagykövetségre. Itt egy – szemmel láthatólag frusztrált – magyar alkalmazott alaposan kifaggatott: mit akarok Rijadban, ki vagyok, milyen végzettségem van stb. Mint utóbb kiderült, minderre azért volt szükség, mert ennek alapján tudta megmondani, hogy mik a következő lépések a vízum megszerzéséhez. Először is kellett vinnem a következő alkalomra két színes igazolványképet (hangsúlyozta, hogy világos háttér előtt kell, hogy ábrázoljon), születési anyakönyvi kivonatom másolatát, diplomáim angol nyelvű változatát, munkáltatói igazolást, a munkahely bemutatását szolgáló angol nyelvű dokumentumot.

Szintén utóbb tudtam meg, hogy a diplomáknál hitelesített másolatra lett volna szükségem, ha nem kaptam volna már anno angol nyelven is meg. A munkáltatói igazolást és a munkahely igazolását így is kollégám volt olyan kedves megírni. Szó nélkül elfogadták, pedig nem mondhatnám, hogy egy formanyomtatvány volt egyen szöveggel.

Az igazolványképek elkészítése sem volt egyszerű, úgy látszik Budapesten megszűntek a fényképészek, vagy legalábbis Budán, mert alig sikerült megoldanom. Végül is a Batthyányi téri HÉV-megállóban lévő automatában sikerült, ahol csak az utazóközönség nézte végig, ahogyan szerencsétlenkedem az automatával, mivel nem volt rajta függöny. Nagy élmény lehetett nekik…

Persze a dokumentumok beszerzése és bemutatása még nem jelentette automatikusan a vízum elnyerését. A diplomák másolatához az eredetieket is be kellet vinni a követségre (Végül is senki nem kérte el. Azon kívül, hogy nehezítette a táskámat, nem sok értelme volt.), illetve a követségen adtak egy formanyomtatványt, amit ki kellett tölteni. A nyomtatványra be kellett írni, hogy mikor, mely légitársasággal érkezem és mikor, hogyan távozom, ami azt feltételezte, hogy már van foglalt repülőjegy. Nem tudom érthető-e?Még a vízum megszerzése előtt gondoskodni kellett a repülőjegyről.

Már csak hab a tortán, hogy az interneten felkínált lehetőségek közül egyik sem volt igazán megnyerő: vagy három átszállással sikerült volna kijutni, vagy a rossz csatlakozásból adódó hosszas várakozás miatt nyúlt volna csaknem 24 órásra az utazás. Végül is egy utazási iroda nagyon kedves, készséges és gyors munkatársnője intézett Zürichen keresztül repülőjegyet.

Téved, aki azt hiszi, hogy a repülőjegy lefoglalásával és a fent említett formanyomtatvány kitöltésével egyenes volt az út a vízumig. A különböző leadandó dokumentumok és másolatok, valamint a kitöltött nyomtatvány mellett volt még egy lépés, ami miatt külön kellett visszamenni a követségre. Egy, a követség által megadott arab weboldalon kellett beregisztrálni, a papíron leadott és a nyomtatványon kitöltött adatokat bevinni, majd 10 és fél dollár online befizetése után kaptam még egy azonosító számot, amelyet kinyomtatva kellett bevinni a követségre. Leírva elég egyszerűnek tűnik, de itt megint komoly gondot okozott a modern technika. A Microsoft operációs rendszer ugyanis rendszer idegennek ismerte fel az arab weboldal képfeltöltő programját (ja, mert el is felejtettem említeni, hogy az igazolványképet is fel kellett tölteni a meghatározott méretben), egyszóval nem engedte feltölteni a képet. Hála munkatársam gyors és ügyes segítségének, végül is sikerült feltölteni a feltöltenivalókat kb. egy órás próbálgatás, ügyeskedés után és 10 és fél dollártól megszabadulva, ámde vidáman tudtam kinyomtatni immáron a második azonosítószámot (Az elsőt ugye a kinti Külügyminisztérium adta az útlevél-fénymásolat alapján.)

A dokumentumokat, fényképeket, webről nyomtatott azonosítót, másolatokat és a kitöltött papírokat le kellett adni a követségen, majd a – továbbra is erősen frusztráltnak tűnő – úr várakozásra intve elvitte azokat. Kb. egy órát vártam tétlenül a követség előterében, de végül is kiderült, hogy a papírok rendben vannak, nagyon valószínű (!) hogy megkapom a vízumot. Már csak egyetlen lépés van hátra: egy megadott bankszámlaszámra, egy meghatározott bankban, készpénzben (!) kellett befizetni 60 dollárt, az erről szóló pénztári bizonylattal visszamenni a követségre.

Tehát újra jött egy kis akció: bankszámlaszámmal el a bankba, (külön kis fecnire felírva hozzá a saját útlevélszámom, hiszen az útlevelet a követségen tartották addig), a bankba először felvenni kártyával a készpénzt az automatából, majd ugyanazon bankfiók másik ablakánál befizetni, a bizonylattal rohanás vissza a követségre. Itt apróbb meglepetésként kiderült, hogy a vízum csak másnapra lesz meg, de a frusztrált muki megnyugtatott, hogy „tízből nyolc embernek még így sem adják meg”.

Másnap azután minden megváltozott. Délután mentem a követségre (egyébként csak 10-12 óra között van ügyfélfogadás, igaz nincsen is sok ügyfél, egyetlen alaklommal kellett amiatt várnom, hogy volt előttem két másik utazni vágyó), ahol nem a frusztrált emberünk fogadott (bízzunk abban, hogy a frusztrációját kipihenni volt távol), hanem egy színes bőrű úr kérdezte meg, mi járatban vagyok. Fél óra várakozás után udvariasan és tökéletes magyarsággal közölte, hogy rendben van a vízum, csak még egy aláírás hiányzik róla, ezért türelmemet kérte. Egészen meglepett ez a hozzáállás az előzmények alapján, sőt még rá is tett egy lapáttal, mert amikor személyes adta át az útlevelet, nemcsak jó utat kívánt, hanem gyors „elégedettségi felmérést” is végzett: megkérdezte – változatlanul tökéletes nyelvtannal és tökéletes kiejtéssel – hogy nehéz volt-e megszerezni a vízumot, van-e valami javaslatom, amivel javítani lehetne stb.

Egészen jól esett, végre ügyfélnek éreztem magam.

Nos a vízum megszerzésének ez a rövid története. A repülőjegy már megvolt, a kinti partner visszajelezte a szállás és a reptéri transzport elintézését, egyszóval minden készen állt az útra. Persze még ott volt a készülődés, csomagolás is, meg olyan aprócska dolgok, mint utasbiztosítás, de utóbbiban segítettek kollégáim.