Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Mi mondjuk meg!!!

Az Internet olyan tartalmat ad, amilyet mi akarunk, csak alakítanunk kell! Aki nem hiszi, próbálja ki, én megtettem és működik. Hogy hogyan? Na, gyere elmondom...

Friss topikok

Linkblog

Szaúd-Arábia kicsit másképp - II. rész

2009.03.28. 09:43 DrM

Mit is vigyen az ember három napra egy idegen kontinensre, ahol sajátos előírások vannak, állítólag szigorú fegyelem és erkölcs uralkodik, és iszonyatosan meleg van. Azt már a legelején elhatároztam, hogy világos öltönyben utazom, ami jó lesz a tárgyalásra is (persze fehér inggel, nyakkendővel). Feleségem javaslatára fürdőnadrágot is csomagoltam (hátha lesz a szállodában medence), illetve az állítólagos hűvösebb esték miatt egy pulóver is helyet kapott a csomagban a tisztálkodási szerek és fehérneműk mellett. Fontos volt hogy a laptopom és a mobiltelefonom töltéséről is gondoskodjak, azaz nemcsak a két töltőt kellett berakni, hanem azt az univerzális (egyébként kínai gyártmányú) csatlakozó szettet, amely elvben a világ összes országában alkalmazható. (Gondolom, nem árulok el titkot, ha leírom: semmi szükség nem volt rá, Szaúd-Arábiában a konnektorokban simán csatlakoztathatóak a magyar konnektorok, ugyanúgy 220 volt van bennük.) Külön kérdés volt a fényképezőgép elvitele, hiszen nagyon szeretek fényképezni, különösen új helyeken, tájakon, ráadásul az élménybeszámolót is megkönnyíti, ha illusztrálva vannak jól sikerült képekkel. Ugyanakkor állítólag a szaúdiak nem engednek fényképezni, szigorúan figyelik a külföldieket. Hogy ez így van-e, arról megint csak később…

Az utazásról tényleg csak röviden: Várt rám egy másfél órás út Zürichbe, ott átszállás, majd kb. 5 és fél órás út Rijadba, a szaúdi fővárosba. Kicsiny családom kísért ki a repülőtérre, érzékeny búcsú után már a tranzitváróban is voltam. Persze hol máshol találkozzon az emberfia ismerőssel, ha nem egy tranzitváróban: J. Szilvi, volt gimnáziumi osztálytársam szintén Zürichbe tartott, igaz ő Amszterdamba utazott onnan tovább. Jó volt találkozni és egy kicsit beszélgetni. A zürichi reptér XXI. századi, önműködő elektronikus földalatti visz át a másik terminálra, ahol át kell szállni. A földalatti kb. két perc alatt ér át a másik terminálra, közben a hangszóróból madárcsicsergés, jódli, kolompszó és tehénbőgés hallatszik. Tiszta svájci hangulat, már csak az hiányzott, hogy egy kis Milka csokit is kapjunk.
Az átszállásnál már teljesen nemzetközi volt a közönség: fehérek, feketék, tarkák (de egyikük sem fogta meg a tehén farkát…), egyszóval mindenféle náció. A rijadi gépen ablak mellett volt a helyem, sőt egyedül is ülhettem a dupla ülésen, szóval volt kényelem. Érdekes volt látni, ahogy felszállunk a havas hegycsúcsok felett, ahogy átrepülünk részben Ausztria felett, ahogy Ciprus felett keresztezzük a Földközi-tengert, és ahogy a sivatag fölé érünk. Az ülésbe épített monitoron beállítottam az utazási információkat, így mindig nyomon tudtam követni, hogy hol járunk, milyen magasam vagyunk, hány fok van odakint, mennyi utat kell megtennünk, mekkora a gép sebessége, stb. Végül is Zürichből a 4170 kilométert csaknem 5 óra 20 perc alatt tettük meg, nem tudom, más hogy van vele, én először élveztem, azután már kicsit untam a repülést. (Lehetett volna filmet nézni vagy elektronikus játékokat játszani, ez nem nagyon érdekelt, ezért jobbára olvastam és nézelődtem.)
A repülőgépen velem egy sorban ült egy arab család. Érdekes volt látni, hogy amikor eljött az ideje, diszkréten, szolidan nekiálltak imádkozni, persze nem térdre borulva, csak úgy egyszerűen az ülésben ülve, az előttük ülő háttámlája felé hajlongva. Nem volt nagy felhajtás, nem zavartak senkit.
A rijadi repülőtér nagyon szép és nagyon korszerű: a váróteremben gyönyörű szökőkút van, minden márvány és üveg. A határellenőrzés elég laza volt, megnézték a vízumot, kaptam egy szép, arab pecsétet az útlevelembe és túl is voltunk. Persze mindenkin fehér, földig érő ruha van és burnusz, a nők pedig többnyire fekete, földig érő ruhában, lefátyolozva. A hangsúly a többnyire szón van, hiszen láttam fiatal nőket fátyol nélkül is, sőt a híres Al-Jahzira televízióban is hölgy bemondók vannak európai ruhában.  Itt érdemes elmondani, hogy elutazásom előtt többen is figyelmeztettek arra, hogy az arab, lefátyolozott nőket nem szabad megbámulni, mert jön egyből a rendőr, megérinteni őket kifejezetten tilos stb. Hát ebből semmit nem tapasztaltam: a hölgyek teljes természetességgel viselik a csadort, amely mögül egyébként kifejezetten szép és értelmes, mélybarna szemek pillantanak ki és egyáltalán nem jelentett problémát, ha az ember megbámulta őket. Nyilván elfogadták. A szállodában egyszer együtt is utaztam a liftben néhány csadoros hölggyel így akaratlanul is hozzájuk kellett érnem. Nem ugrottak el, nem kiabáltak és nem jött a rendőr. Összességében úgy tűnt, hogy elfogadják ezt a szerepet, még ha az én európai szememnek igen furcsa is az, hogy a férfi és a gyerekek európai ízlés szerinti és kiváló minőségű ruhákat hordanak, a feleség pedig talpig feketében és az arcát is fátyol fedi.
A reptéren a szálloda sofőrje várt, aki beültetett egy hatalmas dzsipbe, ahova még mellém fért volna legalább négy-öt ember. Hatalmas, kétszer négysávos, kivilágított sugárúton vitt a városba. Menet közben feltűnt, hogy itt nem ismert a kis kocsi fogalma. Egész kint tartózkodásom alatt nem láttam csak egyetlen VW bogarat, az összes többi gépjármű az vagy furgon volt, amin valamit szállítottak, vagy hatalmas kocsi. Limuzinok, terepjárók, nagy szedánok. Biciklizni egyszer láttam egy fiúcskát, motorost nem láttam.  
A sofőr egyébként igen vadul hajtott, mármint az én mértékeim szerint. Mivel sávok gyakorlatilag nincsenek felfestve és az indexet nem nagyon használják, dudálással jelzik, ha valamit akarnak. Ebből adódóan mindig hallani dudaszót az utakon. A highway-on sok a rendőr és a kontrollhely. Mint megtudtam később, ezek azért vannak, hogy a sebességet limitálják, korábban nem volt ritka a 200-al száguldozó autós sem, ezt sikerült visszaszorítani az erős rendőri jelenléttel. Legalább 8-10 rendőrautót láttam igazoltatás közben a repülőtérről a városba tartva. Persze nyilván van is rá szükség, láttam olyan balesetet, ahol az egyik autó szó szerint fejre állt.
Másik megfigyelésem, hogy ép autó itt nem létezik. Akármilyen szépek is a nagy és legmodernebb terepjáróik, három nap alatt nem láttam olyan autót, amelyiken vagy egy horpadás, vagy egy karcolás ne lett volna, vagy ne hiányzott volna róla legalább egy díszléc. (Kocsi rengeteg van, gyakorlatilag mindenki azzal jár, nyilván a távolságok miatt.)
A szálloda a város egyik legfrekventáltabb részén, az Olaya negyedben volt. Érdekes látvány volt, hogy a szép felépítésű és modern szállodát mennyire védik (persze más épületeket is). Hatalmas betontömbök vannak a parkolók előtt és az épületek sarkainál. Minden nagyobb áruháznál, szállodánál sorompóval védett parkoló és biztonsági őr. Nem tudom miért, de a mi megérkezésünkkor a parkoló biztonsági őre megnézte a kocsi motorterét (?) és csak utána engedte be a kocsit a parkolóba. A parkolók kihajtójánál egyébként szöges rács van, ami csak a kihajtást teszi lehetővé, a behajtásnál kiszúrja az összes gumit. Nem sikerült rájönnöm, hogy mire a nagy óvatosság, de nem is nagyon aggasztott, hiszen nagyon kedvesen fogadtak. Tányérsapkás portás nyitotta a kocsi ajtaját, mellényes londiner szaladt a csomagomért (azért az egyetlen kis bőröndért, illetve a laptop táskámért).
A szálloda az én szememmel nézve nagyon szép és elegáns volt, arab szempontból a közepesnél kicsit jobban tekintethető. „Sajnos” a szobák mind foglaltak voltak, ezért egy lakosztályt (senator suite) kaptam vigasztalásképpen. Ez elég „szerény” volt: külön nappali, külön hálószoba, mindkettőben nagyképernyős LCD-TV, ropogós hófehér ágynemű a fürdőszobában köntös, papucs, fogkefe és borotva is bekészítve, háromféle tusfürdővel. A nappaliban hatalmas kanapé mellett kis dohányzóasztal, rajta az aznapi „Arab News” című angol nyelvű újság, illetve kis gyümölcsöstál banánnal, szöllővel, almával. A hatalmas franciaágy mellett imaszőnyeg és Korán bekészítve és a TV-tartó szekrénykén diszkrét matrica jelezte, hogy merre van Mekka. Egyszóval a fárasztó út után volt hol álomra hajtanom fáradt buksimat…

 

Folyt. köv.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://netalon.blog.hu/api/trackback/id/tr821030620

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

klorke 2011.10.22. 17:48:10

folytatás köv? és hol? :-)
süti beállítások módosítása